×

nyomtatott cikk: A Földgömb magazin, 2026 / március ; ez a "nem-hivatalos" online verzió

Telbisz Tamás

Kőgazdag Kazbegi

A Kazbegi (oroszul Kazbek) alatt vezet a híres-hírhedt grúz hadiút. Ez gazdag történelmi múltat sejtet – jogosan. De nemcsak az emberi történelem, hanem a régi és friss földtörténet is rendkívül változatos lenyomatot hagyott ezen a tájon, ezért amikor azt mondjuk, hogy „kőgazdag”, akkor nem a nagy vagyonnal rendelkező emberekre gondolunk (mert ez kevésbé jellemző a Kaukázus hegyvidékére), hanem a kövekben (és geológiai, felszínalaktani folyamatokban) való gazdagságot értjük alatta. Mert van itt bőven gyűrődés és tűzhányó, hévforrások és sárfolyások, gleccserek és csuszamlások. De emberáramlatok is északról délre, meg délről északra.

A Kazbegi nyáron kicsit havas vulkáni kúpja

Elsőként nem ártana talán egy tudományos kifejezést keresnünk a „kőgazdag” szóra. Szerencsére már létezik, mivel 30 éve, a „biodiverzitás” szó (azaz biológiai sokszínűség) mintájára kitalálták a „geodiverzitás” kiefejezést. Az alábbi írásban tulajdonképpen végig erről lesz szó. Meg egy kis kaukázusi „multikultiról”.

Füves hegyoldal a Kaukázusban, eróziós nyomokkal

Ha az ember az Alpokban és a Kárpátokban „szocializálódik” a magashegyekhez, akkor kialakul egy elképzelése arról, hogy mi várhat rá egy 2000-5000 méter tengerszint feletti magasságú hegyvidéken. Alul fenyvesek, aztán törpefenyő, havasi rétek és legelők, végül hóborította hegyek, illetve a völgyekben megbújó gleccserek. Zöld és fehér színek; csipkés gerincek, U alakú völgyek, tengerszemek. A Kazbegi környéke azonban nem ilyen. Pont ez adja a varázsát. Már az utazásra készülve, a műholdképeket nézegetve kiderül, hogy ez más, mint az Alpok. Arányaiban jóval kevesebb az erdő, sokkal több a füves terület, más a völgyek alakja, és némely hegyek a vörös különböző árnyalataiban játszanak. Tengerszemek pedig csak elvétve fordulnak elő.

Indulj el egy (hadi)úton…

A grúz hadiút egyik vége Tbilisziben van, a másik az orosz Vlagyikavkazban (ez utóbbi beszédes neve azt jelenti: „Urald a Kaukázust!”). Tiszta időben akár Tbilisziből is látható a 115 km-re lévő Kazbegi, ám nyári turistaként aligha pillantjuk meg ilyen messziről a főcsúcsot. A Nagy-Kaukázus alacsonyabb vonulatai már Tbiliszitől kezdve szegélyezik az utat, de csak Zhinvalitól válik szűkebbé a völgy és magasabbakká a hegyek. Ez kitűnő lehetőséget jelent egy völgyzáró gát megépítésére, amit 1986-ban, még épp a szovjet időkben, létre is hoztak ezen a helyen. A gát egyszerre három völgy vizét duzzasztja fel, így a kialakult tó alakja felülnézetben olyan, mint egy kitárt szárnyú, hosszú nyakú, repülő madár árnyképe. Innét látják el ivóvízzel Tbiliszit, illetve elektromos áramot is termelnek a gátnál. A tó mellett áll Ananuri erődje, ami szinte kötelező megálló a Kaukázusba induló turisták számára, de mi most nem időzünk sokat ezen a helyen.

Ananuri erődje. A grúz hadiút egyik fontos megállója. Látképét különösen feldobja, hogy egy nagy tó húzódik a lábánál – ez azonban csak 1986 óta van így, mióta a víztározót létrehozták

Az Aragvi viszonylag széles völgytalpán a vízfolyás gyönyörű fonatos mintázatot mutat. Az út melletti megállóhelyek lépten-nyomon vízitúrázásra csábítják az erre utazókat. Különösen „hívogató” az az útszéli reklám, ami egy gumicsónakban ülő csontvázakat mutat mentőmellényben és evezőlapátokkal felszerelkezve. A folyót szegélyező lejtőket itt még javarészt erdő borítja, de a néhol kibukkanó sziklás részek már erősen meggyűrt, üledékes kőzeteket tárnak az erre nyitott szemű utazók elé. Ezek a gyűrődések a hegységet kialakító tektonikus folyamatok eredményei. A Kaukázus helyén a középidőben még tenger hullámzott, majd nagyjából az újidő felénél összecsattant itt Eurázsia és az észak felé mozgó Arab-lemez. Ami közte volt anyag, az mind felgyűrődött, egymásra tolódva takarókat alkotott és kiemelkedett. Pontosabban szólva, az emelkedés a mai napig folyamatban van („present perfect”). Az Alpokban ehhez hasonló geológiai folyamatok mentek végbe, ám egy nagyon fontos különbség mégiscsak van a két hegység között: az Alpokban nincsenek vulkánok. Ezzel ellentétben a Kaukázusban nagyon is vannak. Ennek az az oka, hogy az Eurázsiai- és az Arab-lemez közötti tenger alatt egykor óceáni kőzetlemez volt, ami ugyan a szárazföldi kőzetlemez alá bukott, ám még napjainkban is „mocorog” kissé a mélyben, ami vulkáni tevékenységhez vezetett. Ráadásul két vulkáni gócpont (Keli és Kazbegi) épp a grúz hadiút mellé esik.

A Kaukázus kialakulásának tektonikus háttere (térkép forrása: Mosar et al. 2022, LINK)

Pazar lávafolyások

Ahogy haladunk tovább a hadiúton, Kveshetinél azt vesszük észre, hogy egy széles hegyhát vágja ketté az Aragvi folyó völgyét. Elsőre akár lehetne egy szimpla hegygerinc is, ha nem volna ilyen lapos a teteje. Élőben, „békaperspektívából” nem látszik rögtön, hogy mi ez a hegyhát, de térképi alkalmazásban, 3D-ben megtekintve ezt a területet, „ordít” a formáról, hogy ez egy óriási lávafolyás, ami a Sadzele-hegy oldalából délnek indulva, majd egy nagy kanyarral befordulva az Aragvi völgyébe, mintegy 11 km hosszan nyúlik el lefelé, és épp az orrunk előtt ér véget. A völgyben szétterpeszkedő része több mint 1 km széles és 200 méter magas. Ahol aztán az út elkezd szerpentinszerűen felkapaszkodni Gudauri felé, ott élőben is könnyen meggyőződhetünk arról, hogy ez egy lávafolyás, mert amíg a lassan döcögő teherautók mögött araszolunk, addig az útbevágásokban rácsodálkozhatunk a szép, oszlopos elválást mutató kőzetre, ami ezúttal andezit. Az oszlopos elválás, akárcsak a Badacsony vagy a Hegyestű bazaltjánál, a láva kihűlésének az eredménye.

Teherautók a félalagútban Gudauri környékén

Gudauri egy felkapott síközpont, ahol télen az ember egy kiegyenlített lávalejtőn csúszkálhat békésen a hegyről lefelé. De ez persze csak tudatilag számít, hiszen a láva már 200 ezer éve kihűlt, így nem árt a téli hóborításnak és a síelőknek sem. Annál inkább ártott a 2018-as sílift baleset, amikor a lift egyszer csak elindult visszafelé, és az alsó állomáson a síelők kirepültek a kanyarban… de lassan már ez is a múlt homályába vész.

Hókotró Niva. Az egykor nálunk is népszerű Lada Niva terepjáróból kialakított lánctalpas hókotró jármű nyáron is utal arra, hogy télen fontos feladat errefelé a hágóút és a síközpont járhatóságának fenntartása

Gudaurinál maga a folyó már 5-600 méterrel alattunk folyik, az andezitbe mélyen bevágódott völgyben. A Jvari-hágóhoz közeledve egy látványos kilátópontnál állunk meg. A hely kulturális jelentőségére később még visszatérünk, de pusztán természeti szempontból is izgalmas a hely, mivel egyrészt ráláthatunk az alattunk húzódó szurdokra, másrészt előre (ÉNy) felé tekintve, egy gyönyörű, vöröses színű rétegvulkáni kúpot pillanthatunk meg a völgy felső részén terpeszkedve: ez a Sherkhota-hegy (3694 m). Azt ebből a szögből már nem láthatjuk, de térképről, műholdképről igen, hogy a völgyfő közepén kinőtt tűzhányó hogyan gátolta el a vizek lefolyását, ami által két tó is kialakult a vulkán lábánál. Ezek közül a nagyobbik a Kelitsadi-tó, ami az egész vidék egyik gyöngyszeme. De nem „igazi” tengerszem, mivel nem a jég vájta ki a medrét, hanem vulkáni elgátolással keletkezett.

A vulkáni Keli-felföld térképe. A kis sárga pontok mind tűzhányók. A lávafolyások közül csak azokat jelöltük, amikről a cikkben is szó esik. Jvarinál húzódik a Kaukázus fő vízválasztója: ugyan mindkét oldalról a Kaszpi-tengerbe jutnak a vizek, de nem mindegy, hogy észak (Tergi), vagy dél (Aragvi) felé kerülve

A Sherkhota-hegy a túrázók által kevésbé járt Keli-felföld szívét jelenti, melynek környékén 250 ezer évvel ezelőttől a közelmúltig mintegy 60 kisebb-nagyobb tűzhányó működött. Legmagasabb közülük a 3736 m magas Khorisari. Ez a hatalmas tengerszint feletti magasság azonban ne tévesszen meg senkit, mert nem óriásvulkánokról van szó, hanem csak arról, hogy ezek a vulkánok rátelepedtek a Kaukázus hegyvidékére. Így e tűzhányók tényleges magassága, ami a kitörések során épült fel, valójában csupán 600 méter körüli. Persze ez sem kicsi, de mondhatjuk, hogy ezek a vulkánok „óriások vállain állnak”.

A Keleti-Khorisariból induló legfrissebb lávafolyás

A Khorisari-hegy nyugati csúcsa a magasabb, de a keleti része a fiatalabb vulkán. Ezek a hegyek dácitos, illetve riolitos lávákból állnak. Ezek a sűrű, viszkózus lávatípusok általában meredeken kiemelkedő lávadómokat építenek, de folyni „nem szeretnek”. Itt azonban a Keleti-Khorisariból 7 km hosszú, elképesztően impozáns lávaárak folytak le a Tergi (oroszul Terek) folyó irányába, ÉK felé. Ráadásul több adagban is. Fantasztikusan jól látszik, hogy a lankásabb oldalvölgyből a fővölgybe kiérő lávaárak miként hömpölyögtek alá méltóságteljes lassúsággal a nagy völgy oldalában. Ma már persze mindez csak megdermedt állapotában figyelhető meg, de mivel ezek a lávafolyások mindössze néhány 10 ezer évesek, így elsődleges formáik kiválóan megőrződtek. Tankönyvi példáknál is szebben látszik, hogy a kitörés végeztével hogyan roskadt be a lávafolyás. Részben a hűlés, részben a lávaanyag „kifolyása” miatt. A széleken viszont megmaradt a perem, ami két oldalt 50-60 m magas falként kíséri végig ezt a hosszú lávafolyást. És ez az egész bele van helyezve egy nagy völgybe, aminek az oldalait viszont a gyűrt üledékes kőzetek alkotják. A legutolsó, kissé már gyengébb lávafolyás nem jutott el az oldalvölgy végéig, mivel mindössze 1,5 km után elapadt. Az egész együtt egy annyira látványos és ritkán megfigyelhető formakincset jelent, amit feltétlenül érdemes megtekinteni egy túra keretében. Ráadásul ezen a részen – a Kazbegitől eltérően – a turisták is elég kis számban vannak jelen. Ha azonban erre túrázik valaki, nem árt arra is figyelni, hogy ne tévedjen át „véletlenül” a hermetikusan elzárt Dél-Oszétiába, mert annak elég kellemetlen rendőrségi következményei lehetnek.

Komplex tájkép. Balra gyűrt középidei üledékek, jobbra a 3736 m magas Khorisari tűzhányó. Köztük az alacsonyabb, de az "utolsó időkben" aktívabb Keleti-Khorisari. A kúp közelében rövidebb, viszkózus lávafolyás, az előtérben jobbról-balra végig egy széles lávaár. Ennek két oldalán 50-60 m magas gerincek, mintha oldalmorénák lennének – de nem azok! Ezek a beroskadt lávaár eredeti magasságát örző peremek

A Khorisari lávafolyásai a GoogleEarth műholdképén

Vérző hegy, pompás teraszok

Gondolatban egy kissé elkalandoztunk a hadiúttól, de ha most visszatérünk ide, akkor az említett kilátóponttól nem messze elérjük a Jvari-hágót, amit másképpen Kereszt-hágónak is neveznek. A hágó pozíciója meglepő. Mármint abban az értelemben, hogy a legmagasabb hegyek innét még jócskán északra vannak, és az orosz határ is majdnem 40 km-re van a hágótól. Vagyis a hágó sem nagydomborzati, sem politikai szempontból nem választóvonal, csak vízrajzi értelemben. Innentől már lejt az út az orosz határig, a vizeket a Tergi (Terek) gyűjti össze és vezeti Oroszországon keresztül a Kaszpi-tóba. Mi azonban maradunk a grúz szakaszon, ahol még számos érdekességet rejt e völgy.

Travertínó. Hévízből kicsapódó, teraszos formájú édesvízi mészkő Jvari közelében

Elsőként az édesvízi mészkőforrásokat említhetjük, melyek több helyen is az országúthoz közel fakadnak a hegyoldalban, és hatalmas édesvízi mészkő dombokat, szakkifejezéssel travertínókat építenek. A víz oldott mésztartalma a szabad levegőn kicsapódik, és ritmikus kiválással apró teraszokat épít. Ahol tiszta mészkő van, ott ezek a teraszok fehérek. Itt azonban a vulkáni kőzetek magas vastartalmúak, amit a rajtuk keresztül áramló melegvizek feloldanak, így a felszínre lépéskor a vas is kiválik a vízből, ami a travertínó halmok vöröses elszíneződését okozza. Némelyik víz annyira vörös, hogy úgy tűnik, mintha vérezne a hegy. Pedig ez a jelenség csak a fiatal vulkánok és az idős mészkő összjátékából származik. Bár papíron védelem alatt állnak ezek a földtani látványosságok, de a gyakorlatban semmilyen korlátozás nem érvényesül, nincs itt semmilyen védőkerítés, ezért kicsit olyan a hely hangulata, mint az egerszalóki mészkiválásoknak a ’80-as évek elején. A hely idilli hangulatát némileg rontja, hogy ott dübörögnek el a kamionok pár méterre ezektől a gyönyörű formáktól. Már ahol tudnak dübörögni a kamionok. Mert a völgy kiszélesedő részén, Almasiani (magyarosan „Almásjani”) után, több kilométer hosszú sorokban állnak, a határátlépésre várakozva.

"Véres" forrásvíz. Valójában a magas vastartalmú vulkáni rétegeken keresztül áramló hévizek színezik ilyen vörösre a források vizét

Nem tudom, hogy a kamionsofőrökben van-e „földtani kíváncsiság”. Ha igen, akkor azt itt kiélhetik várakozás közben. A völgyben jobbra-balra ugyanis újabb lávakibukkanásokat fedezhetünk fel. Legérdekesebb, ha nem is a legfeltűnőbb, ezek közül az a „lávaterasz”, amelyik Pkhelshe falu mellett alkotja a folyó bal partját. Ez ugyanis a legfiatalabb láva a környéken, kora mindössze 6000 év. Ez és még sok más jel is arra utal, hogy a környék vulkáni működése most ugyan szunnyad, de egyáltalán nem kizárt, hogy a Kazbegi környékén lesz még tűzhányó kitörés, ha nem is a közeljövőben.

Hosszú sorokban várakozó kamionok Almasiani környékén. Az orosz-grúz határ egy szűkebb hegyszorosban foglal helyet, ezért a kamionokat mintegy 25 km-rel odébb, a kiszélesedő völgyszakaszon várakoztatják

De ez a legfiatalabb lávafolyás azért is érdekes, mert amikor az oldalvölgyből kifolyt ide a Terek völgyébe, akkor egy időre elgátolta a főfolyót. A lávagát mögött komoly tó duzzadt föl, és beletelt egy kis időbe, míg a folyó természetes módon áttörte ezt a gátat és lecsapolta a tavat. Ennek a tónak az üledékei egy kanyarral feljebb pompás folyóteraszokat alkotnak, melyen két apró falucska (Kanobi és Khurtisi) is megtelepült a történelem során.

Markáns folyóvízi teraszok Stepantsminda felé. Pár kilométerrel lejjebb a legutolsó lávafolyás elgátolta a völgyet, így kis tó alakult ezen a részen. A természetes gát átszakadása után a főfolyó és az oldalpatakja is erősen bevágta magát az üledékbe, ezzel kialakítva ezeket a szép teraszokat. Kétoldalt Kanobi és Khurtisi falucskák

Kevés U, sok V

Ha képzeletbeli, felszínformák iránt érdeklődő kamionsöfőrünk tovább vizsgálódik, akkor feltűnhet neki, hogy bár itt 1900 méter tengerszint feletti magasságban várakozik, a völgy alakja mégis inkább V betűre emlékeztet, mint U alakra. Ez helyes megfigyelés, ami arra utal, hogy a folyóvizek bevágódása sokkal erősebben rajta hagyta a nyomát ezeken a völgyeken, mint a gleccserek munkája. Természetesen itt is volt jégkorszak, és 2000 méter fölött itt is a jég volt az úr, de a gleccsernyelvek hamarabb, nagyobb tengerszint feletti magasságban végződtek el, mint az Alpokban, ezért a völgyek formálásában kevésbé volt meghatározó a szerepük, nem csiszolták olyan meredekre a völgyek oldalát és a völgytalpon is kevesebb morénát halmoztak fel. Valamint tengerszemből is ezért van kevesebb a völgyek legfelső szakaszán. Ezzel szemben a folyók napjainkban is igen aktívan vésik a völgyeket; az erdővel nem védett hegyoldalakon pedig a különböző csuszamlások játszanak kulcsszerepet. Ennek köszönhető, hogy inkább a V alak a meghatározó a völgyprofilokban, és nem a jégformálta U.

Egykori gleccservölgy 2000 m körüli magasságban. De a jég hatása csekély volt, és a folyóvízi bevágódás (illetve a csuszamlások) határozzák meg inkább a völgy V alakú profilját.

E különbség mélyebb oka pedig az, hogy a Kaukázus sokkal inkább a szárazföld belsejében van, mint az Alpok. Igaz, hogy a Fekete-tenger fölött a nyugatias szelek fölvesznek valamennyi páratartalmat, ám a Kaukázust még így is jóval kevesebb csapadék öntözi, mint az Alpok hegyláncait. Ha pedig kevés a hócsapadék, akkor bizony a gleccserek is szegényesebbek. Így magasságbeli előnye ellenére a Kaukázus eljegesedése általánosságban valamivel kisebb volt, mint az Alpoké.

Csuszamlás a Jutába vezető oldalvölgy mentén. Nem ritka jelenség ezen a vidéken. A meredek hegyoldalak, az erdőborítás hiánya és az időnként jelentős csapadék kedvez ennek a jelenségnek. A csuszamlás ellen elhelyezett betontömbök védő hatása erősen korlátozott

Kazbegi – tűz, jég, sár, halál

Mint uralkodó trónol a Kazbegi (5054 m) az egész táj felett. Valójában azért ilyen magas, mert itt is egy vulkán nőtt ki az eleve magas hegyekből. A Kazbegi környékén már 5 millió éve megindult a tűzhányó-tevékenység (ekkor működtek például a mi balaton-felvidéki vulkánjaink is), ami kisebb-nagyobb szünetekkel azóta is tart. Ez idő alatt összesen mintegy 60 vulkán tört ki a Kazbegi szűk térségében. Maga a Kazbegi félmillió éves, és rétegvulkánnak tekinthetjük, hiszen robbanásos és lávaöntő kitörései egyaránt voltak. 200 ezer évvel ezelőtt egy elég jelentős kitörés rázta meg a környéket, melynek hatására a vulkán középső része beszakadt, és egy 5 km átmérőjű kaldera alakult ki, melynek nyomai a mai domborzatban is felismerhetők. Ennek közepében jött létre az a hegy, amit ma Kazbeginek hívunk.

A grúz-orosz határon fekvő Kazbegi szűkebb környéke. A Gergeti-kolostor Stepantsmindához közel magasodik. A hasonnevű gleccser viszont már a kaldera ölelésében fekszik. A fekete nyíllal jelölt sárfolyások a hegy keleti, illetve északi oldalán okoztak katasztrófát

Ha van ikonikus kép a grúz Kaukázusról, akkor az jó eséllyel a Gergeti-kolostort ábrázolja. A kolostor a hegy lábánál, egy kisebb meredély peremén épült a XIV. században. A kolostor még éppen a gyűrt üledékes kőzetekre települt, de ha elindulunk fölfelé, akkor hamar a kihűlt és befüvesedett lávafolyások birodalmába érünk. A gleccserek által táplált vízfolyások itt igen mélyen bevágódtak, és ezeknél már jól érzékelhető, hogy egykor a jég is faragta ezeket a völgyeket. A meredek völgyoldalakban mindenütt vörös árnyalatú, oszlopos elválást mutató lávakőzetek tárulnak elénk. A gleccserek hatását már csak azért sem nehéz itt elképzelni, mert némi felfelé kaptatás után el is érjük a Gergeti-gleccsert. A gleccseren innen és túl több menedékházat is találhatunk, amit elsősorban azok vesznek igénybe, akik a Kazbegi megmászását tűzik ki célul. A kényelmesebb hegymászók azonban nem erőltetik meg magukat azzal, hogy csomagjukat maguk cipeljék fel a menedékházig. Ehelyett inkább lovas hordárokat vesznek igénybe, akik egymás után kötött, 5-6 lovas „karavánokkal” masíroznak felfelé és lefelé a hegyen. Ez nem zavaró, inkább egyfajta archaikus hangulatot kölcsönöz a tájnak. Leglátványosabb az a rész, ahol a kissé meredekebbé váló gleccservégen le-, illetve felvezetik a lovakat, melyek ilyenkor a jégen kevésbé csúszó „szöges patkót” kapnak.

A Kazbegi barnás-vörös hegycsúcsa a nyár közepén. A gleccsert nem borítja hó, így az átkelés nem veszélyes. Megteszik ezt napjában többször is a lovaskaravánok (a képen jobbra), melyek a turisták csomagjait szállítják a gleccser túloldalán fekvő menedékházig

Nyári napokon a gleccserek általában erősen olvadoznak, és a gleccserkapuból kiömlő, törmeléktől „koszos”, szürkésfehér vizet „gleccsertejnek” szokás nevezni. Itt azonban a vastartalmú vulkáni kőzetek mállása miatt barnás színű a gleccserből kiömlő patak vize, így találóbb volna „gleccserkakaónak” hívni ezt a folyadékot.

Olvadékvíz és törmelék a Gergeti-gleccser tetején

Az olvadozás persze hosszabb időtávon, nagy átlagban is érvényesül. A globális felmelegedés következtében itt is gyorsan hátrálnak a gleccserek. A jégkorszakban még egészen a Tergi völgyéig nyúltak a jégárak, ma már azonban csak a hegy felső része körül maradt meg a jégborítás. Azonban a haldokló oroszlán is veszélyes lehet, és ez érvényes a Kazbegi gleccsereire is, különösen az észak felé induló Kolka és az északkelet felé tartó Devdoraki gleccserre.

A Devdoraki-gleccser és a grúz hadiút (jobbra) a GoogleEarth műholdképén

A grúz hadiút megépülte után (az 1770-es évektől) derült ki, hogy a Devdoraki-gleccser 10-15 évenként „meglódul”, és egészen a Tergi völgyéig nyomul előre, ahol a vízfolyás egy szűk gránitszurdokban folyik az orosz határhoz közeledve. De hogyan tud egy gleccser „meglódulni”? Ennek különböző okai lehetnek. A Devdoraki egy viszonylag széles függő-gleccser a Kazbegi-csúcs közelében. Ám kicsit lejjebb erősen beszűkül. Emiatt a gleccser alatt összegyűlő olvadékvíz időnként elgátlódik a szűkületben. Így néha akkorára nő a víznyomás, hogy az szinte „kirobbantja” a gleccser alját. Ekkor a jég tömbökre töredezik és sok törmeléket is magával sodorva zúdul le a meredek oldalvölgyben. Ezt a vízzel átitatott, de sok szilárd törmeléket is tartalmazó mozgást hívják esetenként sárfolyásnak, vagy törmelékfolyásnak. A meredek oldalvölgy aljában pedig ott van maga a grúz hadiút. A 18-19. században 6 olyan eseményről tudunk, amikor ez a lezúduló jeges-sáros áradat vastagon (akár 100 méter vastagon!) betemette a grúz hadiutat, blokkkolva a közlekedést, és hosszabb-rövidebb időre elgátolva magát a vízfolyást is. Ezen alkalmakkor tó duzzadt fel a völgyben, amit utána újra és újra áttört a vízfolyás. Ugye ismerős ez a történet? Kicsit feljebb a lávafolyás okozott ugyanígy elgátolást, de az még a történelmi idők előtt történt. 1832-től viszont csönd lett. Elmaradtak a „Kazbegi-blokkolások”. Talán a gleccser hátrálása miatt a „kényes szűkület” megváltozott, de ezt nem tudjuk pontosan. Lényeg az, hogy 2014 májusában váratlanul újra megismétlődött ez a „gleccser-kitörés”. Ekkor azonban az ok egész bizonyosan más volt: a gleccser felső részén történt egy omlás, ami azután végigsöpört a gleccseren, és egy jeges törmelékfolyást indított el. Az út és a folyó ugyanígy elgátlódott, mint kétszáz évvel ezelőtt, kilencen meghaltak, egy épülő kisebb víztározó tönkrement, és a grúz-orosz határállomáson dolgozókat helikopterrel kellett kimenteni. Hogy többet ilyen katasztrófa ne fordulhasson elő, vagy legalábbis a blokkolás kevésbé legyen súlyos, a legkritikusabb részre egy alagutat építettek az orosz-grúz határra igyekvő forgalom számára. Az omlás kiváltó okát nem sikerült egyértelműen feltárni, de kisebb földrezgések, a repedések mentén feltörő vulkáni fumarolák olvasztó hatása, a globális felmelegedés miatt kiolvadó permafrost egyaránt szerepet játszhatott a 2014-es omlásban.

A Dariali-szoros képe a grúz-orosz határhoz közeledve

Többé-kevésbé hasonló gleccser-kitörések jellemzik a Kazbegi északi oldalán lévő Kolka gleccsert is. Ez már teljes mértékben orosz területen van, és nem érinti a grúz hadiutat sem. Ám az okozott katasztrófák itt még súlyosabbak voltak. A 2002-es gleccser-kitörés során olyan mennyiségi jég zúdult le vízzel és sárral keveredve, hogy gyakorlatilag a teljes gleccser megsemmisült ebben az eseményben. De meg is lett az „eredménye”. A völgyben 15 km-rel lejjebb fekvő Nizhniy Karmadon falucskát teljesen elpusztította ez a sárfolyás. Az ott lévő 125 emberrel együtt. Korábban nem épültek házak a völgynek ezen a szakaszán, mert a régi emberek tudták, hogy hol nem érdemes építkezni. De a 21. század embere megfeledkezett erről a tudásról. Mindenesetre Nizhniy Karmadont nem építették újjá. A Kolka gleccser viszont pár év után újjászületett a Kazbegi oldalában.

220 felett

E rövid oroszországi kitérő után térjünk vissza a grúz hadiút melletti szállásunkra. Kis házunkban egy orosz pár a szomszédunk. Mikor a folyosón szóba elegyedünk velük, gyermekkorom orosz nyelvmorzsáit felhasználva, és kiderül, hogy magyarok vagyunk, kerek alkatú orosz szomszédunk vidám arcán szétárad a mosoly, és dúdolni kezdi: ná-ná-ná-náná, ná-ná-ná-náná. Sajnos, nem ismerem fel, pedig azt magyarázza nekem, hogy ez egy magyar sláger a ’80-as évekből, amit ő nagyon szeret. Így kénytelen a mobiltelefonján rákeresni, és elindítani a „Kétszázhúsz felett” című Neoton Família slágert. Koromnál fogva ismernem kellene, csak hát a zenei ízlésem teljesen eltérő… de ez itt most nem okoz zavart, szól a telefonból a zene, és most már együtt hallgatjuk/énekeljük, hogy „Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot, Kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot…”. Ezzel itt és ekkor (minden politikától függetlenül) a levegőben rezeg az orosz-magyar barátság.

Az orosz-grúz barátság emlékműve. A központi anya-figurától balra a grúz, jobbra az orosz szimbólumok. Az oroszok szemében persze nemcsak az "örök barátság" miatt fontos Grúzia, hanem azért is, mert jelenleg ez az a ország (Törökországon kívül), ahova szabadon jöhetnek és esetleg továbrepülhetnek más térségek felé is

Nemcsak a szomszédunk orosz, de a grúz hadiút mentén mindenhol gyakoriak a cirill betűs feliratok és az orosz beszéd. Sőt, nemcsak errefelé, hanem Grúzia más részein is. Ez jelzi, hogy az orosz turisták számára továbbra is kedvelt terep Grúzia. Ami nem csoda, mert úgy tűnik, itt szívesen látják őket, és adminisztratíve sincsenek kitiltva az országból. Sőt, Grúzia a dél (Azerbajdzsán, Törökország, Irán) felől érkező iszlám nyomással szemben továbbra is kénytelen a kulturálisan hozzá közelebb álló orosz kapcsolatra támaszkodni, mert a Nyugat viszonylag messze van… Ez a kapcsolat persze nem mentes a problémáktól: Grúzia függetlenné válását követően Abházia és Dél-Oszétia kapcsán is fegyveres konfliktusok bontakoztak ki – de ez már egy másik írás témája lehetne.

Traktor és tillinkós pásztor (többek között) az orosz-grúz emlékművön

Amúgy a dél felől érkező turisták is gyakori látogatók a Kaukázusban. Az út mentén sokfelé találkozhatunk leölésre váró bárányokkal, melyek szűk ketrecekbe szorítva várják türelmesen sorsukat. Ezekből készül a lakoma az iszlám vendégek számára (persze más is ehet birkát). A báránypecsenye elkészítésénél a „halal”, vagyis az iszlám étkezési előírások szerint járnak el a vendéglátók.

Quadok várják az erre fogékony turistákat a Gudauri Kilátópontnál

Az út kulturális csomópontja egyértelműen a korábban említett Gudauri Kilátópont. Itt mindenki megáll. Kínálgatják a quadokat, miközben egy fehér lovon, lefátyolozott arcú mohamedán hölgyet lovagoltatnak. Egy másik iszlám nő, a kilátó mellett, a szakadék szélén, Mekka, azaz nagyjából dél felé fordulva végzi imáját. De mindenféle nációból nyüzsögnek itt az emberek. Mert a csodás kilátáson kívül itt áll az orosz-grúz barátság 1983-ban emelt hatalmas emlékműve is. Az építés dátuma nem véletlen, hiszen ekkor volt 200 éve, hogy Oroszország és Grúzia szerződést kötött egymással, melynek értelmében Grúzia lényegében vazallusi sorba került, noha látszat-önállósága ekkor még megmaradt. Az emlékmű színpompás szocreál stílusban jeleníti meg Oroszország, illetve Grúzia népmesei, középkori és szovjet hagyományait a balalajkától a traktorokig. Van itt Sárkányölő Szent György, tilinkós pásztor meg kisfiáról gondoskodó öles termetű anya is. Mindeközben a jobb pénzű és bátor turisták tandem-paplanernyős szerelésben pillangóként repkednek a kör alakú emlékmű és a lebilincselő táj fölött.

Kicsit fanyarul mosolygó, szív alakú dácitszikla a Khorisari oldalában