×

nyomtatott cikk: A Földgömb magazin, 2022 / nov (PDF); ez a "nem-hivatalos" online verzió

Telbisz Tamás, Imecs Zoltán, Mari László

Erdők felülnézetből.
Mit ér a natúrpark, ha vágják az erdőt?

Az Erdélyi-szigethegység középső, talán legszebb részeit, a Pádis-fennsíkot, a Gyalui-havasok és a Kalota-havas egyes területeit óvja az Erdélyi-szigethegység (románul Apuseni) Natúrpark. De vajon mennyit ér ez a védelem, ha a helyi települések lakói többnyire arról panaszkodnak, hogy gyors ütemben vágják körülöttük a fát? Továbbá az alkalomszerűen arra járó turista is könnyen ütközik tarvágásokba, vagy találkozik jól megrakott, fát szállító teherautókkal. Ennek a kérdésnek igyekszünk tárgyilagosan, műhold-felvételek alapján vizsgálódva, a nyomába eredni.

Szórványos erdő a Pádis töbrökkel tagolt fennsíkján

Az erdők gyors ütemű és jelentős részben illegális kitermelésének problémája Romániában szinte állandóan napirenden van. A Kárpátok lombos erdeit és fenyveseit nem kíméli a favágók fűrésze és baltája. Famaffiáról, korrupt helyi hivatalnokokról, orvul meggyilkolt erdészekről, megmérgezett erdészeti miniszterről szólnak a történetek. (Nota bene, nincs új a nap alatt: a Börzsönyben sokak által ismert Foltán-keresztet is egy fatolvajok által meggyilkolt erdész emlékére állították 1890-ben.) Ezeket a személyi szálakat és az illegálisan kivágott fák “tisztára mosásával" kapcsolatos gazdasági praktikákat oknyomozó újságírók és zöld aktivisták igyekeznek kibogozni nem ritkán a saját testi és vagyoni épségük kockáztatásával. Mi most ennél egy jóval egyszerűbb feladatot tűzünk ki célul magunk elé, mégpedig azt, hogy a megbízhatatlan hivatalos statisztikák helyett egy objektívebb módszerrel derítsük ki, hogy a gyakran túlzó személyes érzékelésekből mi igaz, azaz mennyire fogynak (vagy nem fogynak) az erdők az Erdélyi-szigethegység Natúrpark területén.

Ezért Erdély Erdély

Az Erdélyi-szigethegységet (vagy más szóval az Erdélyi-középhegységet) a magyar és a román földrajzi szemlélet jellemző módon eltérően helyezi el. A magyar elnevezés arra utal, hogy Erdélyen belül egy domborzatilag és geológiailag elkülönülő, kiemelkedő területről van szó. Ezzel szemben a román Munții Apuseni (azaz “Nyugati-hegység") elnevezés a Kárpátok (Románián belüli) nyugati részének tekinti ezt a vidéket. Mindenesetre egy elég jelentős kiterjedésű területről van szó, összesen mintegy 17 ezer négyzetkilométerről (ami nagyobb tehát, mint Montenegró), ám ennek alig egyhuszadára terjed ki az Erdélyi-szigethegység Natúrpark. A natúrpark egy olyan természetvédelmi kategória, ami a nemzeti parknál “gyengébb", azaz több gazdasági tevékenységet enged meg és kevesebb korlátozást jelent az ott élők számára. Jellemzően alulról jövő kezdeményezésként, helyi szervezetekkel, önkormányzatokkal együttműködve hozzák létre a natúrparkokat (ellentétben a többnyire államilag kialakított nemzeti parkokkal), és egyik határozott céljuk az (öko)turizmus fellendítése. Országonként nagyon eltérő lehet a szerepük és gazdasági hátterük, de az állam rendszerint jóval kisebb mértékben finanszírozza ezeket a szervezeteket, és többnyire jóval kevésbé ismertek, mint a nemzeti parkok. Mindezek a jellemzők többé-kevésbé igazak a látványos karsztos terepeket, kiterjedt hegyvidéki erdőségeket magábafoglaló Erdélyi-szigethegység Natúrparkra is, amit a rendszerváltás (1990) nekibuzdulásában még nemzeti parknak terveztek, ám később, 2003-ban, “csak" natúrparkként valósult meg. Méghozzá szervezetileg a Romsilva, azaz a Román Erdészeti Hatóság egyik alegységeként. Elgondolkodtató…

Az Erdélyi-szigethegység Natúrpark térképe

Annyit még feltétlenül érdemes elmondani a szigethegységről (bár remélhetőleg sokan tudják), hogy Erdély erről a vidékről kapta a nevét, mivel az eredeti “Erdőelve" kifejezés (latinul Transsylvania) azt jelenti, hogy “erdőn túli" terület. Márpedig a szigethegység volt az az erdős vidék, amelynek – Magyarország közepéről nézve – a “túloldalán" helyezkedett el a történelmi Erdély. Így ha az itt elterülő erdőket vizsgáljuk, akkor ezzel az Erdély szó gyökeréhez nyúlunk vissza.

A műholdfelvételek nem hazudnak

Az elmúlt évtizedekben széleskörben elérhetővé vált és ingyenes műhold-felvételek jóvoltából aránylag pontosan meg lehet állapítani, hogy hol mi található a felszínen, így kormányoktól és erdészetektől függetlenül, némi térinformatikai és távérzékelési ismeretek birtokában mérni lehet az erdőterületek kiterjedését. Vizsgálatunkban 1988-tól 2021-ig követtük nyomon nagyjából ötéves léptékben haladva az erdők változását a Natúrpark területére. Továbbá, hogy legyen összehasonlítási alapunk, kanyarítottunk a Natúrpark köré egy 10 km-es pufferzónát, és arra is meghatároztuk az erdők kiterjedését.

Kilátás a Boga-katlan felé, háttérben a Belényesi-medence. A fehér mészkősziklák kiütköznek az erdőborítás alól.

Számításaink a következő eredményre vezettek: az 1988-tól 2021-ig tartó időszakban az erdők összesített kiterjedése 56 635 hektárról, 54 592 hektárra csökkent, ami összességében 3,61%-os csökkenést jelent a bázisévhez viszonyítva. A Natúrpark teljes területéhez viszonyítva azt mondhatjuk, hogy 75%-ról 72%-ra csökkent az erdők aránya. Ez elsőre talán nem tűnik soknak, de egy bő három évtizedes időszak alatt nem is kevés. Ha ezt évi átlagban nézzük, akkor évenként 0,11% csökkenést tapasztaltunk az erdők kiterjedésében. Az erdők összetételében nem volt jelentős változás: 60% fenyő, 23% lombos, 17% pedig vegyes erdő a natúrpark területén.

Az erdők kiterjedése a park és a környező részek ("Puffer") területén is folyamatosan csökken - de nem egyforma mértékben!

Mindez a pufferzónához viszonyítva válik értelmezhetővé. A fenti időszakban a pufferzóna erdeinek kiterjedése 99 942 hektárról 94 308 hektárra csökkent, ami 5,64%-os fogyást jelent, azaz évi átlagban 0,17%-ot. Fontos megjegyezni, hogy a pufferzóna már egy sokkal intenzívebben használt terület, melyen belül az erdők eleve csak 55%-ot tesznek ki, és a típus szerinti összetétel is más, mivel itt a fenyvesek aránya csak 45%, a lombos erdőké majdnem ugyanennyi (44%), a vegyes erdőké viszont csak 11%. Az eltérő összetétel döntően annak köszönhető, hogy a pufferzóna alacsonyabb tengerszint feletti magassági tartományban helyezkedik el.

Az erdők összetétele jelentősen eltér a park és a puffer területén - a parkban lényegesen nagyobb a fenyőerdők aránya.

A következtetés tehát az, hogy az erdők bizony fogynak a Natúrpark területén is, de csak kétharmados tempóban a pufferzóna területéhez viszonyítva. Ennek számos oka lehet: a pufferzóna alacsonyabb, könnyebben megközelíthető, sűrűbben lakott és erőteljesebben használt, így érthető, hogy itt nagyobb az erdőirtások aránya. De természetesen az is egy lehetséges ok, hogy a Natúrpark léte is befolyásolja a helyzetet. Nem tökéletesen, hiszen akkor nem lenne trendszerű csökkenés az erdőterületben, de azért némileg érzékelhetően.

Esőzések után megduzzadt patak a Ponor-rét környékén

Az eredmények értékeléséhez hozzátartozik, hogy az összesített csökkenés úgy jön ki, hogy vannak újraerdősülő területek is (természetes vagy mesterséges okokra visszavezethetően), és a műhold-felvételeken ezek a változások is nyomonkövethetők. Továbbá a csökkenésben itt-ott szerepet játszanak az emberi irtások mellett a természeti tényezők (viharok széldöntése, ritkábban ónos esők) is. De ez utóbbiak kapcsán meg kell jegyezni, hogy a “romeltakarítást", vagyis a kidőlt fák összegyűjtését gyakran “nagyvonalúan" kezelik az erdészetek, azaz nagyobb értéket adnak meg a kidőlt famennyiségre, mint a tényleges érték, így a különbözetnek megfelelően még hozzávághatnak egy kis fát a környékről, amit utána jó áron értékesíthetnek…

A Pádis-fennsík (mint az Erdélyi-szigethegység nagy része is) tulajdonképpen kultúrtáj, amit az évszázadok óta itt élő ember (a favágás, állattartás, néhol földművelés révén is) folyamatosan alakít.

Ha az összehasonlítást még szélesebb körben folytatjuk, akkor elővehetjük példaként a világ talán legjobban ismert, nagy kiterjedésű erdejét, az Amazonas vidékét, ami persze egy teljesen más természeti és társadalmi környezetben helyezkedik el, így az összehasonlítást helyén kell kezelni. Mindenesetre tény, hogy az Amazonas menti esőerdők területe a 20. század végén és a 21. század elején évi 0,47%-kal csökkent, amit még elképzelni is rossz, majdnem háromszor olyan gyors fogyást jelent, mint az általunk vizsgált erdélyi-szigethegységi pufferzónában. Ugyan az utóbbi másfél évtizedben az Amazonas mentén felére csökkent az erdőpusztítás üteme, de ez még így is extrém gyorsan romló környezeti állapotokat jelent.

Miért fogy az erdő?

Az erdők fogyása nem ma kezdődött, és az emberi tényező mellett lehetnek természetes okai is. Leginkább az éghajlat-változás, aminek két legfontosabb paramétere a hőmérséklet, illetve a csapadékmennyiség megváltozása. Az Erdélyi-szigethegység területén Jakab Gusztáv és társai végeztek alapos kutatást, melyekhez pollenvizsgálatokat, régészeti és történelmi adatokat egyaránt fölhasználtak. Munkájuk eredményeként négy olyan időszakot tudtak kimutatni ebben a térségben, amelyre az erdők csökkenése volt jellemző. Az első a 9. században, a második a 11. században, a harmadik a 16. században, végül a negyedik a 18. századtól kezdve következett be. Ezek közül úgy tűnik, hogy egyedül az elsőnek lehetett természetes oka (melegebb és szárazabb időszak volt ekkor), az összes többi hátterében az ember áll. A 11. században a Magyar Királyság kezdte “belakni" Erdélyt, és ehhez növekvő mennyiségben volt szükségük fára, mint építőanyagra. A 16. századi erdőpusztulások fő oka valószínűleg a hegyvidéki román pásztorkodás egyre intenzívebb jelenléte volt, vagyis kellett a hely a legelőknek, ezért vágták ki a fákat. A 18. század végétől kezdve a népesség növekedése miatt a települések egyre jobban terjeszkedtek felfelé a hegyekbe, és ez szükségképpen járult hozzá a fokozódó erdőirtáshoz (továbbra is kellett a legelő, az építőanyag, illetve ekkor már ipari faigények is jelentkeztek). A népességmozgás iránya azonban a 20. század első felében megfordult és az emberek először lassan, majd egyre gyorsuló ütemben költöztek “lefelé", a városokba, és a folyamat eredményeként a magasabb területek kezdtek elnéptelenedni. A 20. század végén azonban újabb erdőirtást erősítő tényező jelent meg Romániában: a külföldi tőke, azon belül is elsősorban az osztrák bútoripar mágnásai. Saját országukban már erősen védte a törvény a megmaradt erdőket, így itt leltek jó vadászterületre az osztrák faipari beruházók a 1990-es évek rendszerváltása és az erdők jelentős mértékű privatizációja után. A nagy cégek a kiskapukat kijátszva, vagy úgy téve, mintha nem tudnák, hogy honnét származik a fa, hatalmas mennyiségben vásárolják fel mind a mai napig az itt kitermelt fát. Bár a kitermelhető mennyiségre vonatkozó szabályok a magánerdőkre is érvényesek, ott mégis nehezebb az ellenőrzés, így ezekben legnagyobb a pusztulás. De az állami erdők sem mentesek a problémától. A szigorúbb védettség jelenthetne védelmet, de jelenleg mindössze az erdők 3%-a számít védettnek Romániában. És saját vizsgálatainkból azt is láthatjuk, hogy jelenlegi formájában még a létező természetvédelem sem nyújt tökéletes védelmet az erdők számára. Gyökeres változásra van tehát szükség az erdők megmentéséhez.

Hagyományos fakitermelés és elszállítás lovak segítségével. A mai, iparszerű módszerek természetesen rövidebb idő alatt, nagyobb károkat képesek okozni, de voltaképpen már a "régi emberek" is jelentős környezet-átalakítók voltak. A lényeg nem a módszer, hanem a fenntartható erdőgazdálkodásra való törekvés.

Aki az erdőt megmenti…

Úgy gondoljuk, hogy az erdők előnyeivel e cikk olvasói nagyrészt tisztában vannak, ezért tényleg csak a rend kedvéért sorolunk fel pár dolgot az alábbiakban: a városi ember turista-szemszögéből (ami messze nem a legfontosabb szempont, de mégis elsőnek ugorhat be) az erdő rendkívül fontos rekreációs szerepet játszik. Ennél sokkal fontosabb, hogy az erdők a biodiverzitás megőrzésében döntő fontosságúak, számtalan növény- és állatfajnak jelentenek életteret. Nyelik a szén-dioxidot, ami valamelyest fékezi a jelenlegi gyors ütemű éghajlatváltozást, de a víz körforgásában is összetett szerepet játszanak, így a nagy csapadékok idején például késleltetik a víz lefolyását, megakadályozva ezzel a villámárvizek kialakulását. Az erdők irtásával épp ez utóbbi jelenség gyakoribbá válását figyelték meg az Erdélyi-szigethegységben is. És nem utolsósorban, az erdők számos errőforrást biztosítanak a társadalom számára. Mert lehet fát vágni, csak éppen az egyensúlyra kell odafigyelni, hogy ne vágjunk többet, mint amennyi természetes vagy mesterséges módon megújul, és közben az ökológiai tényezőket is vegyük figyelembe!

Magányosan álló fenyőfa egy pádisi réten

Legvégül Jared Diamond Összeomlás című könyvének talán túlzóan leegyszerűsített, ám ideillő következtetését említenénk. A könyv olyan társadalmakat mutat be (mint például a Húsvét-sziget mikrotársadalma), amelyek a környezetüket, de elsősorban az erdeiket felélve az összeomlásig jutottak. De olyan társadalmakat is, amelyek megtanulták az erdőkkel való helyes bánásmódot és fennmaradtak. Írország egykor erdőkben gazdag szigetén a 20. század elején már csak 1% erdő volt, de mára ezt visszatornázták 11%-ra. Van tehát visszafordulási lehetőség! Bizonnyal túlzó tehát az alábbi egyszerűsítés, de mondhatjuk, hogy aki az erdőt megmenti, az a társadalom fennmaradásához járul hozzá jelentős mértékben. Drukkolunk az Erdélyi-szigethegység Natúrparknak, hogy ez sikerüljön!

--- VÉGE ---